Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eckhart Mester - Önmagunk megismeréséről vagy a lélek beteljesüléséről

2008.02.05

ECKHART MESTER

ÖNMAGUNK MEGISMERÉSÉRÕL vagy: A LÉLEK BETELJESEDÉSÉRÕL 

Kép

Aki el akar jutni lényének legnemesebb szintjére és a legfelső jónak, magának Istennek a szemléletére, az meg kell hogy ismerje az önmagában és az őt körülvevő minden dologban rejlő legmagasabb lehetőséget. Csak ott jut el valódi önmagához. Ezért, kedves embertársam, ismerd meg önmagad! Ezzel többet érsz el, mintha a teremtett világban ható összes erőket ismernéd. De hát miként tudod saját magadat megismerni? Két dologra figyelj:

Először is vizsgáld meg, hogy áll nálad a helyzet a külvilág érzékelésével. A szem egyaránt kész meglátni rosszat és jót. A fül nemkülönben, meghallja a jót is meg a rosszat is. S ugyanúgy viselkednek a többi érzékszervek is. Ezért komoly elhatározás kell ahhoz, hogy odafordulj a jóhoz.

Nézzük ezután a belső érzeteket. A lélekben ható nemes erők között vannak alacsonyabbak és magasabbak. Az alacsonyabbak a magasabbak rendelkezésére állnak, de ugyanakkor a külső érzékszervek szolgálatában is. Azért vannak a külső érzékszervek közvetlen közelében, hogy mindazt, amit a szem meglát, a fül meghall stb., azonnal továbbítsák a megkívánásnak. Ha erre érdemes tárgyról van szó, akkor azt a megkívánás egy magasabb erőnek adja tovább, a szemlélődésnek. Emez megnézi magának a dolgot, majd felkínálja egy harmadik erőnek, az értelemnek. A látottak, hallottak egyre jobban megtisztulnak, mielőtt eljutnának erre a magasabb szintre. A lélek erői olyan nemesek, hogy tárgyukat minden hasonlat és kép nélkül fel tudják venni magukba, és tovább tudják vinni a felsőbb régiókba. Ott az értelem megragadja, az emlékezet megrögzíti, és az akarat beteljesíti a szemlélődés tárgyát. Ezek a lélek legmagasabb erői, melyek egyetlen természetté egyesülnek. Minden hatás, amit a lélek kifejt, ennek az egy természetnek a tevékenysége.

S mi az, ami a leginkább jellemző a lélek természetére? A bizonyosság. Ez a tulajdonság nem fogható semmihez, és úgy nem törődik a közbenső térrel, mintha ott se volna. A bizonyosság olyan, mintha volna egy embernek ezer mérföldnyire egy igaz barátja, és a lelke minden erejéből felé áradó szeretet által úgy érezné, mintha ez mellette állna és átölelné.

Drága barátaim! Figyeljétek meg, micsoda jelentős és nemes feladatokat látnak el a lélek egyes erői, mindegyik a maga helyén, és mégis egyetlen természetet alkotnak. Az emlékezet szerepe, hogy megőrizze mindazt, amit a többi erők odavittek neki. Erre hivatott. A másik erő neve: értelem. Olyan nemes, hogy a lélek összes többi erőit mozgósítja. Ezek mind segítséget kell, hogy nyújtsanak a legfelsőbb jó, azaz Isten megértéséhez. A harmadik erőt akaratnak hívják. Ez pedig olyan magas rangú, hogy tilt vagy parancsol saját belátása szerint. Ha valamit nem akar, akkor attól mentes lesz és szabad.

Vitáznak is rajta a mesterek, hogy melyik a felsőbbrendű az értelem vagy az akarat? Az értelem mellett szól, hogy megragad olyan dolgokat is, amelyek számunkra ma még hozzáférhetetlenek. Az akarat viszont mindent megtehet. Ahol az értelem nem jut tovább, ott az akarat egyszerűen fellendül a hit világosságába. Ebben áll az õ nemessége. Ám az akarat fölényét nem csak magának köszönheti. Neki is segítségére sietnek a lélek többi erői. Mindenek előtt pedig a hit teszi őt hatékonnyá.

A léleknek ebből a háromságából vagy hármas tagoltságából vajon melyik az az erő, ahonnan elsőnek szökik fel a hit a magasba? Nyilván a lélek közvetítőerejéből, a megismerésből. Termékennyé viszont az akaratban válik a hit és megfordítva, a hit az, amelyik az akaratot tettre készteti. Tehát a hit világosságából ered az akaratnak az a képessége, hogy továbblendüljön a megismerésen. Hogy itt magasabbra jut nála, azt a megismerés nagyon is jól érti. Ebben viszont az ő fölénye lesz nyilvánvaló az akarathoz képest. Másrészt az akarat, mint olyan, szintén rendelkezik fenséggel és nemességgel. Ezt pedig a legnagyobb jótól, Istentől kapja. Tőle kapja a kegyelmet, és ebben a kegyelemben a Legnagyobb Jót magát. Mert amit a lélek befogad, azt az akarat fogadja be, semmi más. A Legnagyobb Jó kegyelme által a többi képességek is megerősödnek, majd egyetlen természetté egyesülnek. Akkor fény gyullad ki a Szent Lélek erejéből és belőle indul ki a lélek minden tevékenysége. Nyilvánvaló bizonyítéka a kegyelem kigyulladt fényének, ha ezután egy ember szabad akaratból elfordul a múlandó dolgoktól és odafordul a legnagyobb jóhoz, Istenhez.

Nos, figyeljetek: miként juthat el a lélek igazi beteljesedéséhez? Ha az ember Istent hordozza a lelkében, akkor abban egy isteni szeretetforrás fakad, amely az embert folyton Isten felé vagyis az eredetéhez hajtja vissza. Úgy, hogy ez az ember nem is tud másként cselekedni, mint szellemi módon.

Oh, csodák csodája, amikor a léleknek Istennel való egyesülésére gondolok! Amint úszik a boldogságban és amint örömében kicsordul. Már nem tetszik önmagának és semmi megnevezhető dolog nem elégíti ki többé. Az isteni szeretetforrás elárasztja, kiszakítja önmagából és magával rántja az eredetéhez, Istenhez. Benne jut el a lélek végső tökéletességéhez.

Szent Ágoston mondja: Pontosan ahogy az Istennél, úgy van a léleknél is. Lám, a Szentháromság képére lett teremtve.

Isten három személy, de mégis egy a természete. Isten minden helyen jelen van és mindenhol teljesen. Ez annyit jelent, hogy az összes hely Isten egyetlen helye, így van a lélekkel is. Isten előrelátó és mindent előrelátóan teremtett. Ilyen az Õ természete, így van a lélek is. Az erőit tekintve háromszoros, a természetét nézve egy. A lélek is jelen van minden testrészünkben és mindenütt egészen. Tehát a test minden része a lelek egyetlen helye. A lélek is előrelátó és minden dolgot, ami számára lehetséges, ennek megfelelően igazit, így a lélekben is van valami mindabból, amit Istenről elmondhatunk.

Nos, most szeretnék veletek a Szent Háromság nevéről beszélni. Mikor az Atyáról, a Fiúról vagy a Szentlélekről beszélünk, akkor az isteni személyekről beszélünk. Ha viszont Istenséget mondunk, akkor az isteni természetről. Az Istenségben, természetének, lényegének egységes mivolta folytán, a három személy egy Isten. A három Személy átáramlik egymásba különbség nélkül. Ugyanabban a folyamatban áramlik az Atya a Fiúba és a Fiú vissza az Atyába és mindketten a Szent Lélekbe és a Szentlélek visszaáramlik mind a kettőbe. Ezért mondta az Úr Jézus Krisztus: “Aki engem lát, az látja az Atyát. Atyám bennem van és én Őbenne".

Az Istenségben lévő egymásba áramlás: szavak nélkül való beszéd, hangok nélkül való hallás, szemek nélkül való látás. Erről vegyétek a példát a lélek számára. Benne is megvan ez a csodálatos áramlás. Ahol a legmagasabb erők egyetlen tulajdonsággá, egyetlen természetté egyesülnek, ott az egyik erő a másikba áramlik és megnyilatkozik szótlanul, hangtalanul. Boldog a lélek, aki ekkor megpillantja az örök világosságot. Az isteni természetről magáról azonban még egyetlen teremtmény sem kapott semmilyen közlést. Egy mester így mondja: Isten természete a szépség. Erre azt felelem, hogy akkor ez a szépség egy történés: benne ragyog a három isteni Személy mind önmagában mind egymásra, és ez a fényáradat és ez a folytonos tükröződés teszik ki Isten szépségét és tökéletességét.

És hogy van az az Atya örök Igéjével? Szent Ágoston öt hasonlattal próbálja megközelíteni, mintha egyenesen a mi Urunk Jézus Krisztus személyére vonatkoztatná: “Jöttem, mint egy Szó abból a Szívből, amelyik kimondta. Jöttem, mint egy napból érkező sugár. Jöttem, mint egy tűzből kipattant szikra. Jöttem, mint a virágok illata. Jöttem, mint az örök forrásból kiáradt folyó."

Tehát az örök Ige kimondatott a Fiú személyében (és emberré válásában), és megmaradt Istennek a természete folytán és a természete szerint. Hasonlóképpen minden teremtett dolog behatárolódik és véges mivolta folytán kifolyik az időbe, míg az örökkévalóságban minden dolog végtelen, Isten az Istenben.

Felmerül a kérdés: Hogyan folynak vissza a teremtmények az őseredetükbe, azaz Istenbe? Figyeljetek a következőkre: Először is minden teremtmény, mikor embernek születik, emberi természetre, és ezáltal nemességre tesz szert. Mint az emberi természet hordozója, képessé lesz arra, hogy felülmúlja ezt a természetét, hogy (kapcsolatba lépve a természetfelettivel) visszaforduljon az eredete irányába. Másodszor pedig: amit az ember étel és ital formájában magához vesz, az hússá és vérré válik benne. Nos, a keresztények hisznek abban, hogy az utolsó ítélet napján ennek a testnek fel kell támadnia. Ezek szerint az egyes dolgok (étel, ital) nem önmagukban fognak feltámadni, hanem ahhoz tartozóként, aki magához vette őket, akinek a testévé alakultak át. így az ember is átszellemül majd és minden egyetlen szellemmé válik és visszafolyik a szellemmel az örök eredethez. Itt fog kiderülni, hogy az ember emberi természete idején elnyert-e valami örök-értékűt vagy sem. S ott lesz nyilvánvalóvá az Isten hűsége, jósága és szeretete, amidőn hű szolgáját majd egészen magához veszi. Akkor minden mindenben bezárul és minden mindenben Egy.

Nos, szememre vethetnétek, mindez szép és üdvös, jól beszéltél, kedves barátunk, de hogy jusson el az ember erre a nemes egyszerűségre? Értsétek meg jól: Isten az, ami. Ami ő, az az enyém is. Ami az enyém, azt szeretem. Akit szeretek, az szeret engem és vonz magához és egészen magába szív. Úgy, hogy már jobban az övé vagyok, mint önmagámé. Ezért szeressétek Istent, hogy hozzá hasonuljatok és hazatérjetek Istenbe. Erről nem kívánok többet beszélni.

Jegyezzetek meg azonban még valamit a szellem szabadságával kapcsolatban: A szellemnek olyan szabadnak kell lennie, hogy ne kötődjön semmilyen néven nevezhető dologhoz, sem azok ne tapadjanak hozzá. Igen, sőt még ennél is szabadabb kell válnia. Olyannyira, hogy még csak ne is várjon semmiféle jutalmat az Istentől. Ám a legnagyobb szabadsága abban álljon, hogy magáról, azaz mindenről, ami az énjét kiteszi, teljesen megfeledkezve, őseredetének alaptalan mélységébe visszafolyjon. Akik így megtagadják önmagukat és ilyen valódi módon semmivé válnak Isten előtt és igaz szívből követik őt, hogy hagyhatná Isten őket cserben? Akik Isten iránti szerelemből magukat ennyire megsemmisítették, hogy hagyhatná azokat Isten anélkül, hogy lelkükbe öntse minden kegyelmét. Elárasztja őket kegyelmével és betölti vele a lelkűket és önmagát adja át nekik és elvezeti a lelket Isten boldogító szemléletére.

Ez nem az időben zajlik le, hanem az örökkévalóságban. A lélek azonban már itt is megérezheti az örök üdvösség előízét. Azt viszont tudnotok kell, hogy senki sem érheti el lényének ezt a legnemesebb, legmagasabb szintjét, ha nem él szabadon választott szegénységben, a szegényekhez hasonlóan. Ez mindenki számára üdvös.

Dicsérjük Isten végtelen jóságát és kérjük Őt, hogy életünk végén vegyen magához bennünket. Ehhez segítsen hozzá minket az Atya, a Fiú és a Szent Lélek. Ámen.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

andriskoo@freemail.hu

(andriskoo, 2010.07.14 11:31)

Nagyon szép,csodálatos ahogyan megmagyarázza a Lélek, és Isten szoros kapcsolatát
Üdv.mindenkinek.